Amerikai Staffordshire terrier

A fajta megismerését legjobb egy rövid visszatekintéssel kezdeni, "a jelened gyökereidben rejtőzik" elv alapján. A történet a középkori Anglia marhaterelő és lefogó kutyáinál, a bulldogoknál kezdődik. Ezeket a hatalmas tömegű, masszív felépítésű ebeket senki se tévessze össze a jelenkor angol bulldogjaként ismert kutyájával. A cirkuszi látványosságok iránt fogékony kor vállalkozó szellemű képviselői hamar felismerték, hogy a mészároskutyák nagyra becsült tulajdonságai más területen is remekül hasznosíthatók, s ezzel el is érkeztünk az állatviadalok szégyenletes korszakához.
A hihetetlen népszerűségnek örvendő rendezvényeken a bulldogok nemcsak medvékkel, farkasokkal küzdöttek sikeresen, de egymással is véres harcokat vívtak. Az 1700-as évek végén azonban már bulldog és vadászterrier keverékek is megjelentek a viadalokon. Tulajdonosaik e keresztezésektől nagyobb fürgeséget, kitartást (értsd: a harcban való sikeresebb részvételt) vártak, amit ezek a bulldogoknál kisebb termetű kutyák igazoltak is, olyannyira, hogy néhány év alatt gyakorlatilag kiirtották közvetlen őseiket a harci arénákból. Az 1800-as évek elején a bulldog és terrier keverékek tenyésztése két irányba folyt Angliában: az egyik James Hinks nevéhez fűződik (az angol bullterrier megteremtője), a másik pedig a bányáiról és nehéziparáról híres Staffordshire-vidékre volt jellemző - ennek köszönheti létét és nevét a mai staffordshire. Akadtak azonban olyan tenyésztők és más kutyabarátok, akik szerint e pompás állatokat céltalanul véreztették el a kegyetlen viadalokon és a bennük rejlő bámulatos képességeket oktalanul elpazarolták. Ezért tervszerűen láttak hozzá kutyáik keresztezéséhez, a fizikumon túl immár súlyt helyezve a jellem, a karakter és a mindennapi használhatóság kérdésére is. Céljukat, hogy az egykori gladiátorból az embert mindenekfelett tisztelő és szerető, kiegyensúlyozott idegrendszerű, nagy munkabírású, sokféle célra felhasználható ebet alkossanak, teljes mértékben sikerült elérniük.

Nekik köszönhető, hogy az amstaff olyannak alakult ki, mint amilyennek ma ismerjük: a végtelenségig játékos, kedves és odaadó társ, aki azonban kész bármi áron megvédeni szeretteit és a reá bízott értékeket. Az amstaff jellemének megértéséhez gondoljunk vissza a fajta kialakulásának történetére, egyik oldalon a súlyos egyéniségű és izomzatú bulldog, a rakoncátlan marhák elfogása, majd a kegyetlen állatviadalok során edződött kemény munkakutya, míg a másikon az élénk idegrendszerű és fürge mozgású vadászeb, a terrier áll. Őseitől kizárólag a legjobb géneket örökölve a bulldog-terrier keverékek addig soha nem látott módon egyesítették magukban a hihetetlen erőt, a gyorsaságot és a kitartást. A fizikai jellemzőkön túl azonban ezen kutyák jelleme volt az, amely számtalan generációjuk sikerét biztosította a kutyaharcok történetében. Ezt a kegyetlen iskolát járta végig az amstaff közvetlen őse, s ez biztosította a fizikálisan vagy mentálisan gyenge példányok kiszűrését, s jutatta továbbtenyésztési lehetőséghez kizárólag a legjobb egyedeket. A viadorebekben nagyra értékelt tulajdonságok, a szilárd, karakán jellem, a kombinálókészség és jó helyzetfelismerés, valamint a magasszintű intelligencia, ezért szereztek híveket ezeknek a kutyáknak, s az elkötelezett, lelkes tenyésztők erre az alapra építve alakították ki az egykori harcosokból a mai, modern fajtát. Az amstaff ma is őrzi őseinek egyéniségét, kemény és rettenthetetlen munkakutya, akinek lényétől idegen a félelem, vagy bármiféle megalázkodás, ugyanakkor bármikor kapható egy kis játékra, bolondozásra. A fajta egyik legfontosabb jellemzője az a hihetetlen életkedv, amely rögtön átragad mindenkire a környezetében. A feléje barátságosan közeledővel kész rögtön barátságot kötni, legyen az, ember vagy kutya. Azonban, ha a helyzet megköveteli, kész bármikor rendelkezésre állni és engedelmeskedni a parancsnak - s ezt nem gépiesen, valami beidegződés hatására teszi, hanem sokkal inkább azért, hogy gazdája kedvében járjon. Számára a legfontosabb, hogy családjának körében lehetőleg a figyelem középpontjában tartózkodhasson, s valóban együtt élhessen szeretteivel. Az igazi tenyésztők éppen ezért fordítanak megkülönböztetett figyelmet a karakter kérdésére és csak tökéletesen kiegyensúlyozott idegrendszerű egyedeket párosítanak. Ne feledjük, olyan kutyáról beszélünk, amelyet fizikai adottságai messze a többi kutya fölé emelnek. Az amerikai staffordshire terrier rendkívüli fizikai és szellemi adottságainak köszönhetően igen széles körben elterjedt és sokféle feladatra használható kutya. A hagyományos társkutya szerepén, valamint az őrző-védő feladatokon túlmenően - elsősorban természetesen hazájában - alkalmazzák, mezőgazdasági munkára (állatterelés, kártevő- és rágcsálóirtás), és nagyvad vadászatra is. Mivel imádja csillogtatni képességeit, remekül alkalmas sportkutyának, a Schutzhund -, és más kiképzéssel (agility, flyball, stb..) nemcsak a benne rejlő lehetőségeket aknázhatjuk ki, de kutyánk feles energiáit is leköthetjük. Az amstaff gyorsan és szívesen tanul, amennyiben a kiképzés metódusa inkább a nevelés és nem a drillírozás szóval jellemezhető. Fontos, hogy mindig a jutalmazás és a játékosság legyen vezérlő elvünk, így egészen összetett dolgok elsajátítására is rávehetjük kedvencünket. Az alapvető tudnivalók, valamint a társaságban való viselkedés elsajátítását, a szocializációt legjobb minél előbb elkezdeni. Ezek hiányában minden esély megvan arra, hogy az alapvetően erős egyéniség rossz irányba alakuljon és a kutya önfejűvé, kezelhetetlenné, netán környezetére veszélyessé váljék.

Itt el is érkeztünk a fajtát időnként rossz színben feltüntető, néha egyáltalán nem megalapozott hírek értékeléséig. Bizton állítható, hogy a különféle események hátterében szinte minden esetben a tulajdonosok felelőssége, vagy éppen felelőtlensége áll, a nem megfelelő tartási körülmények, rossz bánásmód miatt ingerlékennyé vált, esetleg célzatosan agresszívvá nevelt kutya éppolyan vétlen áldozata a tragédiának, mint az általa megtámadott személy. Mindenképpen le kell szűrnünk egy fontos tanulságot: amerikai staffordshire terrier nem való mindenkinek! Tartásához a kutya iránti szereteten és odaadáson túl némi hozzáértés, valamint felelősségérzet is szükséges. Nem ajánlott ideges, ingerlékeny embereknek, mivel egy amstaff gazdájának mindig készen kell állnia némi játékra, egy kis bolondozásra, mivel kutyájuk ezt igényli, s ennek hiányában kedvetlenné, sőt búskomorrá válik, aminek egyenes következménye a kiszámíthatatlan viselkedés. Hősünk nem "kennelkutya": a bezártságot rosszul tűri, hiszen így nemcsak nagy mozgásigényét nem tudja kielégíteni, de "személye" elutasításának is fogja fel. Ennek ellenére jól tartható akár kis lakásban is, amennyiben megfelelő mozgási lehetőséget, valamint kellő szellemi elfoglaltságot biztosítunk számára, amivel levezetheti energiáit és kiélheti társaság iránti igényét. Amennyiben betartjuk ezen egyszerű szabályokat, biztosak lehetünk abban, hogy magunk és szeretteink számára egy igazi társat, új családtagot, ugyanakkor tökéletes védelmet biztosító hűséges barátot találtunk. Középméretű, igen erőteljes, zömök felépítésű kutya. Megjelenése rendkívüli erőt sejtet, ugyanakkor fürgének és mozgényoknak is kell lennie. Orra közepesen hosszú, a magasan tűzött fülek között az agykoponya széles és domború. Az állkapcsok erős fogását biztosító rágóizmok kidomborodnak, ezzel együtt összetéveszthetetlen jelleget kölcsönözve az amstaff fejének. Közepesen hosszú, vastag nyaka enyhén ívelt, lebernyegektől mentes. Válla erős, jól kifejezett izmokkal. Törzse viszonylag rövid, bordái szorosan együtt helyezkednek el, nagy térfogatú mellkasnak adva helyet. Háta enyhén ívelt. Végtagjai erős csontozatúak, mancsai közepes méretűek, összezárt ujjakkal. Szőre rövid és tömött. Bármilyen szín elfogadott, kivéve a tiszta fehéret, a mályvaszínt, illetve fekete-cser összeállítást. A méret kérdésénél fontosabb az arányosság, a kompakt felépítés. Az ideális méret kanoknál 48 cm-es marmagasság és a 28-30 kg-os testsúly. (Szukáknál: 45 cm, 24-26 kg.) Mozgása erőt sugárzó, dinamikus és ruganyos.

|